Hasznos infók

Egy kis segítség a munkafolyamatok során felmerülő szakmai fogalmakhoz, illetve tervezési szempontokhoz:

UGRÁS A VONALKÓD MEGJELENÍTÉSI SZABÁLYOKHOZ
UGRÁS A JOGVÉDETT ÁBRÁK ÉS KÉPEK FELHASZNÁLÁSI SZABÁLYAIHOZ
NYOMDAIPARI FOGALMAK
Alátöltés Az egyes színek határoló felületeinek kibővítését és ezek átfedését jelenti.
Ennek az eljárásnak a segítségével biztosítható a színek pontos elhelyezése a nyomaton, illetve a kis mértékű elcsúszások előzetes korrekciója, nem kívánatos nyomatlan területek megjelenésének megakadályozása.
A színek egymásra fedéséből adódóan világosabb felületeknél enyhe elszíneződés látszódhat.

CMYK,
vagy "coloros" kép
Fényképek, vagy fényképszerű nyomatok a legtöbbször a 4 nyomdai alapszín (Cyan, Magenta, Yellow, Black) árnyalataiból keverve kerülnek megjelenítésre.
Direkt szín Önállóan ábrázoló, vagy a 4 nyomdai alapszínt kiegészítő szín, aminek megfelelő festéket színminta, vagy a Pantone-skála alapján kevernek ki. Ennek használatával biztosítható pl. logók védett színárnyalatainak minden körülmények közötti megtartása, esetenként raszterpontmentes megjelenítése.
Flexó Magasnyomási forma, főként a csomagolóanyag-iparban elterjedt műanyag, celofán és fémfóliák nyomtatásánál használatos, erre speciálisan kialakított hajlékony (flexibilis) nyomóformával.
Legörbítés Az a művelet, amellyel a designer a grafikában szereplő szöveges részeket rajzolattá konvertálja. Ezek vektoros ábraként még szerkeszthetőek, kiegészíthetőek, ám a legörbített betűkön már nem alkalmazhatóak a klasszikus szövegszerkesztési műveletek.
Segítségével azonban a végleges grafikák biztonságosan eljuttathatóak nyomdai előkészítésre, mert már nem lesz szükséges az egyedi betűkészletek megléte minden gépen, ahol feldolgozásra kerül a grafikai anyag.
Nyomóforma A nyomóforma a nyomó- és nem nyomó elemek olyan meghatározott rendszere, amely a szöveg- és képi információkat magában foglalja. A nyomóformáról a nyomtatás folyamata során a nyomathordozó adott felületeire festékréteget juttatva alakul ki a nyomat.
Ofszet nyomás Síknyomtatás, vagyis a nyomólemez fotótechnikai eljárással kerül elkészítésre, se kiemelkedés, se mélyedés nincs a lemez felületén.
Pantone-szín A nyomdaiparban leggyakrabban használatos direktszín-rendszer (lásd fentebb).
A Pantone színrendszer 8 alapszínből és az ezekből kikeverhető további színekből álló lista. Nyomdákban, előkészítő stúdiókban szükséges is a Pantone-skála használata, színválasztás során a megfelelő árnyalatok azonosításához, illetve a produktumokon történő nyomatellenőrzéshez.
Proof A nyomdai munkákat megelőző, még az előkészítő stúdióban készített szín- és rácshelyes nyomtatás, amely a várható nyomateredményt hivatott előre szimulálni. Ennek szükségességére bővebben a SZOLGÁLTATÁSAINK/Proof-nyomtatás menüben tértünk ki.
Raszter Nyomdatechnikában a képfelbontás egysége, vagyis az elemi pontokat jelenti. A raszterpontok mérete és sűrűsége határozza meg a coloros képek és az esetleges direkt színek árnyalatát a 0%-os (nyomatlan) és a teljes 100%-os fedettségű szín között.
Vektoros grafika A rasztergrafikával ellentétben nem pixelekből, hanem pontokból, egyenesekből és görbékből felépülő ábrákat tartalmaz. Ugyan minden raszterképet nem feltétlen helyettesíthet, de geometriai felépítéséből adódóan az ilyen ábrák kiválóan alkalmasak korlátok nélküli növelésre, torzításra, minőségromlás nélkül, a legkisebb mérettől az óriás megjelenítő felületekre is.
Visszatorzítás A nyomóhengeres technológia egyik velejárója, hogy az előkészítés során figyelembe kell venni a nyomólemez vastagságát és annak megfelelően, torzított mérettel kell elkészíteni a nyomóformát, hogy később, a nyomás során fellépő "grafika-megnyúlás" során alakuljon ki a kívánt nyomatméret.
VONALKÓD MEGJELENÍTÉSI SZABÁLYOK
Csomagolóanyagokon, címkéken megjelenő vonalkódokra a mindenkor érvényes előírások vonatkoznak.
A vonalkód mérete A vonalkód mérete a generáló program szerinti eredeti mérethez képest minimum 80%-os, maximum 200%-os lehet.
A vonalkódot minden esetben csakis arányosan szabad méretezni. Kereszt-, vagy hosszírányú nyújtás, vonalhossz rövidítés nem megengedett.
A vonalkód színei Mivel az leolvasó berendezések piros fényt bocsájtanak ki, a vonalkódnak minden esetben sötét színű, a piroshoz képest magas kontrasztarányú vonalszínnel kell rendelkeznie.

A legjobb: fekete szín
Jók még: a sötétkék, vagy zöld színek

NEM jók: piros, narancs, sárga, vagy egyéb világos színek.
A vonalkód háttere A másik lényeges szempont, hogy a háttér színe könnyen beleolvadhasson az olvasófény színébe, így adva kontrasztot a vonalkódnak.

A legjobb tehát: a fehér szín
Jók még: sárga, narancs és piros színek

NEM jók: fekete, kék, zöld mezők, valamint közvetlenül az áttetsző nyomathordozó.

A vonalkód elhelyezése A vonalkód elhelyezése során fő szempont, hogy a vonalak teljes mértékben a látómezőbe kerülhessenek. A kód nem lehet hajtás, vágás, gyűrődés, vagy szakadás közelében.
Hajlított, hengeres felületeken úgy kell elhelyezni, hogy a vonalak a hengeres alak tengelyével párhuzamosak legyenek, illetve már a kódnyomtatás során lehetőség szerint a nyomási irányba álljanak.
A vonalkód paramétereinek meghatározásakor MINDIG az olvashatósági és nem az esztétikai szempont az elsődleges.

EAN-kód regisztráció az alábbi nemzetközi szervezetnél intézhető:
www.ean.hu
JOGVÉDETT ÁBRÁK, FIGURÁK ÉS KÉPEK FELHASZNÁLÁSÁRÓL
Minden olyan esetben, amikor a megrendelő jogvédett grafikai objektumot kíván megjelentetni a nyomaton (logók, figurák, hírességek képei, illetve bármilyen levédett fénykép, vagy rajz), ez csak abban az esetben valósulhat meg, ha a megrendeléshez egy erre vonatkozó nyilatkozatot is mellékel.

A megrendelő a nyilatkozattal elismeri, hogy rendelkezik minden felhasználási jogosultsággal a kérdéses grafikai elemmel kapcsolatban, illetve, hogy az esetlegesen felmerülő jogi kérdésekben vállal minden nemű felelősséget.

H-6230 Soltvadkert, Mátyás kir. u. 30.
E-mail: info@klise.hu
Tel.: 78/481-167 ; 78/482-397
Mobil: 30/754-1151
Fax mellék: 113
kezdőlaplogo készítette: GlobalWeb Design Studio